Lázas állapot kezelése gyermekeknél

A láz megjelenése riasztó lehet, különösen akkor, ha gyermekeknél jelentkezik. Fontos azonban tudni, hogy amellett, hogy alapvetően legtöbbször veszélytelen tünet, kifejezetten hasznos feladatot lát el: a szervezet a testhőmérséklet emelésével küzd a különböző fertőzésekkel szemben. Ez a fajta immunválasz a leghatékonyabban 38-40°C fokos hőmérsékleten működik. A láz a kiváltó betegség legyőzésével magától elmúlik.

A láz különböző szakaszaival járó tünetek

A testhőmérséklet függ a mérés módjától, helyétől és a napszaktól is. Láznak a hónaljban mért 38 °C fok feletti testhőmérsékletet nevezzük, amelyet gyerekek esetében többnyire vírusfertőzés vált ki. A végbélben, szájban és fülben mért érték mindig magasabb, mint a hónaljban mért hőmérséklet, ezért 0,5 °C fokot le kell vonni ahhoz, hogy megkapjuk a valós testhőmérsékletet. A láz mértékéből nem lehet következtetni a kiváltó ok súlyosságára, hiszen a teljesen ártalmatlan lefolyású betegségek is okozhatnak magas lázat, illetve súlyosabb kórképek is megjelenhetnek hőemelkedés mellett. 01 02

A csecsemők életének első három hónapjában magas testhőmérséklet csak ritkán fordul elő, de ha mégis, azonnal kérjünk orvosi segítséget. Akárcsak azoknál a nagyobb gyermekeknél, akik krónikus alap- vagy fokozott kockázatú betegségben szenvednek vagy egyéb súlyos tünetekkel – például nehézlégzéssel, vészes hányással, hasmenéssel – is küzdenek. Szintén forduljunk orvoshoz, ha egy gyermek három napon túl is lázzal küzd, ha folyamatosan romlik az állapota vagy először van lázgörcse. 01 03

Lázas gyermek ápolása

A lázas gyermek számára elsődlegesen fontos a nyugodt, szeretetteljes környezet, a gondoskodó légkör és a pihenés biztosítása. A kis beteget soha ne a láz mértéke, hanem az általános állapota szerint lássuk el. Egy jó állapotban lévő gyermeknek felesleges folyamatosan mérni a lázát, vagy korlátozni az aktivitását. Fontos hangsúlyozni, hogy a lázcsillapítása is csak indokolt esetben szükséges: akkor, ha mellette a beteg közérzete is rossz, bágyadt, elfekszik.

Figyeljünk arra, hogy a lázas gyermek mindig jól szellőző, könnyű ruhát viseljen, ha pedig a láz felszálló szakaszában fázik, csupán egy vékony takaróval takarjuk be, amelyet izzadásnál vegyünk le róla. A verejtékezés komoly folyadék és sóveszteséggel jár együtt, amely hatékony pótlásáról minél előbb gondoskodni kell. Célszerű ilyenkor nem túl erős gyümölcsteával, hígított gyümölcslével, limonádéval, zöldség- vagy zsírtalanított levessel kínálni. 01

A lázcsillapítás alapszabályai

Amennyiben a gyermek rosszul érzi magát, indokolt a lázcsillapítás. Hűtőfürdőt ma már kevesebben javasolnak, pedig helyesen kivitelezve, gyógyszerekkel kombinálva vagy akár önmagában is hatékony lehet. Megfelelő lázcsillapítószer azonban mindig legyen otthon. Ajánlott két különböző hatóanyacsoportba tartozót beszereznünk, azonban érdemes tudni, hogy a különböző gyártók által készített, más-más néven elérhető készítmények ugyanazt a hatóanyagot tartalmazhatják. Minden esettben figyelmesen olvassuk el az adott gyógyszer betegtájékoztatóját, ami részletes tájékoztatást nyújt az összetételéről is vagy kérdezzük meg orvosunkat, gyógyszerészünket.

Fontos szabály, hogy egyszerre mindig csak egyféle hatóanyagtartalmú lázcsillapítót adjunk a gyermeknek, ha nem hat, akkor váltsunk át másikra, leghamarabb az előző bevételétől számított négy óra elteltével. Ugyanolyan hatóanyagtartalmú gyógyszereket hat óránként adhatunk a gyermeknek. Rutinszerűen nem érdemes váltogatni a különböző lázcsillapítókat: ha megtaláljuk a gyermek számára leghatékonyabb lázcsillapítót, a legközelebbi alkalommal is érdemes azt alkalmazni. 

Magas láz esetén, a lázcsillapítótól 1-2 °C fokos csökkenés várható, tehát egy 39-39,5 °C fokos láz 1-2 óra múlva kb. 3838,5 °C fokra csökken. Általában ez elegendő ahhoz, hogy a kis beteg sokkal jobban érzze magát és pihenni tudjon. Alvó gyermeket soha ne ébresszünk amiatt, hogy lázcsillapítót kapjon! 02

A különböző lázcsillapítók formája és adagolása

A gyermek növekedésével a lázcsillapítás formája – kúp, csepp, szirup, tabletta – és mennyisége is változik. A végbélkúp a legkisebbek számára, vagy hányás mellett jelentkező láz esetén a megfelelő választás, szirupokat 3 hónapos kortól, cseppeket bármely életkorban, diszpergálódó- vagy rágótablettákat kisdedkortól adhatunk. Az 5-6 éves gyerekek jellemzően már a tablettákat is ügyesen le tudják nyelni. A szakmai társaságok lázcsillapításra elsősorban a paracetamol és ibuprofen hatóanyag-tartalmú készítményeket javasolják, gyakran használt hatóanyag magas láz esetén a metamizol is. Fontos, hogy mindig a megfelelő dózis alkalmazása biztosítja az elvárt hatást. 01 02

Az adott gyógyszer csomagolásán mindig megtalálható, hogy ez pontosan életkoronként – vagy testsúlyonként – hány tablettát, kúpot, cseppet vagy milliliter szuszpenziót jelent. A szalicilát csoportba tartozó gyógyszerek gyermekkorban nem javasoltak, az elsősorban gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatású, diklofenák tartalmú készítményeket pedig önmagukban fennálló láz esetén szintén nem tanácsos alkalmazni. A klasszikus amidazofen-származékok, metamizol magas láz esetén javasolt.

Nyugodt odafigyeléssel, a megfelelő alapszabályok ismeretével és betartásával gyorsan és hatékonyan enyhíthetünk a kis betegek kellemetlen tünetein.

Fontos azonban megkülönböztetni azokat az állapotokat, amikor feltétlenül orvoshoz kell fordulni vagy esetleg mentő hívni! Ezekről továbbiakat a következő cikkünkben talál: Láz – ezekben az esetekben kell orvoshoz fordulni. 01 02

Forrás

    A beteggel, laikus fogyasztóval történt egyeztetést követően az Egészségügyi Szakember hozza meg a megfelelő kezelésről a döntést! 

    Anyaglezárás dátuma: 2023.12.01
    NPS-HU-00088

    1. Back to contents.
    2. Back to contents.

    Ezt a cikket szakemberek írták. Ha szeretné megnézni a betegek által írt történeteket, kérjük, KATTINTSON IDE.

    Megosztom ezt az oldalt: