Asztma és a légszennyeződés

Getty Images : Chrismhs

A levegőminőség állandó vitatéma. A nagyvárosokban élők közül sokan hallottuk, ahogy helyi politikusok nyilatkoznak arról, hogy milyen terveik vannak a probléma kezelésére. Az Egyesült Királyság azonban jelenleg nem teljesíti a légszennyezés korlátozására vonatkozó célkitűzéseit az Asthma UK szerint. Ez azt jelenti, hogy az asztmát esetleg befolyásoló szennyezőanyagok, például a nitrogén-dioxid és más anyagi részecskék továbbra is veszélyeztetik az embereket.

A szemcsés anyag különböző méretű részecskékből áll, és különböző forrásokból származik, ilyenek a fosszilis üzemanyagok, a járművek, az építkezési területek, valamint a természetes források, például a tengeri permet és a szerves tüzek. A nitrogén-dioxid-szennyezés nagy része a kipufogógázokból származik, így a levegő minősége általában rosszabb a főutak közelében és a városok beépített területein.

Bár a magas fokú szennyezettség nem csak az asztmás betegeket érinti, a kockázat határozottan magasabb azok számára, akik általában is nehezen tudnak lélegezni, a fent említett tényezők nélkül is, melyek szintén irritálhatják a légutakat és asztmás tüneteket válthatnak ki.

Korábban egy dél-londoni lakásban laktam, Croydonban, ahol magas a légszennyezettség. Asztmás futóként és kerékpárosként hihetetlenül nehéz volt a szabadban, a rossz minőségű levegőn edzeni. A szennyezett levegő miatt az asztma a legtöbb embernél súlyosbodhat. Én is tapasztaltam, hogy amikor magasabb volt a légszennyezettség mértéke, szorított a mellkasom, ziháltam, viszketett az orrom és kapart a torkom. Mindez nem tartott vissza a sportolástól, de próbáltam olyan gyakorlatokat és akkor végezni, amivel a lehető legkisebbre csökkentem ezt a hatást.

Tippek a magas légszennyezéssel szemben

1. Indulás előtt ellenőrizze a levegő minőségével kapcsolatos figyelmeztetéseket.

Ezek gyakran szerepelnek a hírekben az időjárásjelentésben, vagy felkeresheti a DEFRA szennyezés-előrejelző webhelyét. A napsütéses napok a légszennyeződés elhúzódását és szmoghatást okozhatnak, míg az erős szél és a légköri változások Dél-Európából és a Szahara porából szennyező anyagokat hozhatnak.

2. Tervezzen olyan útvonalakat, melyek elkerülik a forgalmas főutakat.

Kerékpározás, séta vagy kocogás során kerülje a forgalmas utakat. Gondoljon ki olyan útvonalakat, melyeken nem teszi ki magát magas légszennyezettségnek. Én terepen szeretek futni, nem úton, és még a városban is a csatornák partja mentén, a nagy forgalmat elkerülve próbálok edzeni. Ha magas légszennyezettségről szól az időjárásjelentés, inkább zárt helyen tartson edzést, amíg nem javul a kinti érték.

3. Próbálja meg korán elkezdeni az edzést.

A légszennyezettség általában magasabb késő délután és este, mivel addigra megtelik a levegő a káros részecskékkel.

Az évszakok változása, tűzesetek és cigarettafüst

A forró, fülledt nyári napokon kívül, amikor a szennyezett levegő megül a város felett, az ősz is kihívást jelenthet számomra. Vannak, akik kályhával fűtik az otthonukat, így a füstrészecskék kijutnak a levegőbe. Ez is súlyosbítja az asztmás tüneteket. Ez bosszantó, mert szeretek kényelmesen elhelyezkedni egy fával jól megrakott kályha mellett és az Örömtüzek gyújtása (Bonfire Night) is remek szórakozás! Biztos vagyok benne, hogy észrevette, mennyivel több füst van a levegőben egy-egy nagyobb tűzijáték után. Ez a mulatság rövid, de érezhető emelkedést okoz a légszennyezésben az adott területen. Még meg sem említettem a cigarettafüstöt - az a nap, amikor betiltották a dohányzást a nyilvános helyeken, igazi ünnepnap volt az asztmásoknak!

Előretekintés

Még nem látszik, hogy a jövőbeli változások hatással lesznek-e a levegő minőségére, és csökken-e a szennyezés káros hatása az asztmásokra. Londonban április 8-án nyitották meg az új ultraalacsony kibocsátású zónát, ahol szigorúbb kibocsátási szabványok vonatkoznak a város központjában közlekedő járművekre. Mivel London rendelkezik a legmagasabb nitrogén-dioxid-szennyezési arányokkal az összes európai fővárosban, ennek épp ideje volt.

Számomra bármilyen, az utakon lévő forgalom csökkentését elősegítő változás kedvező, mivel sok asztmás szerint a közlekedés okozta szennyezés gátolja őket a testedzésben és sétában a zsúfolt városrészekben. Ugyanakkor azt is át kell gondolni, hogy mit tehetünk a légszennyezésnek való kitettség csökkentésére ezeken a területeken, például a gyalog- és kerékpárutak kibővítésével, hogy el lehessen kerülni a gépjárműforgalmat.

 

DUOR-HU-NP-00002
2020 December 8.

Szerintem ez a cikk:

Megosztom ezt az oldalt:


Woman enjoys a group exercise class despite living with asthma

Három kihívás, melyekkel asztmásként megküzdöttem

Kerri Mackay
Bővebben
Woman Blowing Her Nose With Handkerchief In Public Parkf. Sick Young Woman With Seasonal Influenza Blowing Her Nose On A Tissue. Seasonal Virus Infection. Chronic Disease Control, Allergy Induced Asthma Remedy And Chronic Pulmonary Disease Concept.

5 dolog, amit talán nem tud az asztmáról

Kerri Mackay
Bővebben

Asztmatünetek, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni

Kerri Mackay
Bővebben