Kapcsolódó anyagok
Kapcsolat
Hírek
Fogyatékkal élők mellé állt a Teva
2010. november 27-én és 28-án rendezték meg 142 fogyatékkal élő fiatal részvételével az I. Országos Úszó Diákolimpiát Debrecenben.
A Sportuszodába az ország minden pontjáról érkeztek fiatalok. A Rendezvény megálmodói és lebonyolítói a Debreceni Búvárklub és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége voltak. A kétnapos rendezvényen 16 kategóriában álltak rajthoz a versenyzők. A fiatalok 25 és 50 méteres távokon mell illetve vegyes úszásnemben versenyeztek. A rendezvény fő célja volt, hogy rámutasson az úszás hasznosságára a sérült gyermekek életében. A rendelkezésre álló statisztikai adatok megdöbbentőek, mely szerint a hazánkban élő 18 ezer fogyatékkal élő gyermek csupán 2-3 %-a tud úszni. A többségük semmilyen jellegű testmozgást nem végez még alkalomszerűen sem. Ezen szeretnének változtatni a témában járatos szervezetek, akik a Kormány, a helyi Önkormányzat és az üzleti szféra segítségét kérték az anyagi javak előteremtéséhez.
Az idei évben első alkalommal megrendezésre kerülő Úszó Diákolimpia főtámogatója a Teva Magyarország Zrt. feladatának tekinti, hogy kiemelje az egészségmegőrzés fontosságát és a hátrányos helyzetű gyermekek társadalomba való beilleszkedésének megkönnyítését. Dr. Szabó László vezérigazgató elmondta, nem volt kérdés, hogy egy ilyen jellegű projekthez a Teva anyagi támogatást nyújtson. A rendezvény várhatóan további programokkal bővül a jövőben, melynek fő célja a sportolás beépítése a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok életébe.
Vissza...