Kapcsolódó anyagok
Kapcsolat
Hírek
A Teva támogatja a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sportolását
Hétvégén rendezik meg Debrecenben a Fogyatékkal élők I. Országos Úszó Diákolimpiáját.
A rendezvényre több száz látás, hallás, mozgás, értelmi sérült és szervátültetett gyermeket várnak, akik első alkalommal mérik össze úszótudásukat. A rendezvény a Debrecen Megyei Jogú Város, a Debreceni Búvárklub és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége szervezésében valósul meg, elindításának fő apropója, hogy a fogyatékkal élő gyermekek csupán 2-3 %-a sportol rendszeresen, pedig a testmozgásnak kimagasló szerepe lenne fizikai és szellemi állapotuk fejlesztésében és szinten tartásában. A most induló kezdeményezés a jelenleg oktatási intézményi keretek között tanuló 18.000 gyermeket, nevelőiket és szüleiket célozza meg.
A Teva Magyarország Zrt. örömmel vállalta a rendezvény főtámogatói szerepét. Dr. Szabó László vezérigazgató elmondta, hogy a fogyatékkal élőknek nem sajnálatra, hanem lehetőségekre és olyan szakértőkre van szükségük, akik pontosan tudják, hogy milyen fejlesztést igényelnek, hogy társadalmunk aktív szereplői lehessenek A gyógyszergyártó és forgalmazó vállalat ezért kötelességének érzi, hogy anyagi támogatást nyújtson a rendezvény megvalósításához.
Az I. Úszó Diákolimpiának a debreceni Sportuszoda ad otthont 27-én szombaton, ahova szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen szurkol a versenyzőknek. A nézők számára a belépés ingyenes, a verseny 13 órától megnyitó ünnepséggel kezdődik és egészen 17 óráig tart. A program, 28-án, vasárnap az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben folytatódik, ahol a verseny résztvevőinek egész napos belépőt biztosítanak a szervezők.
Vissza...