Művelet folyamatban.

Hírek




A Teva küzd a fiatal szakemberek külföldre vándorlása ellen

Az orvosok mellett egyre több gyógyszerész, vegyész is külföldön próbál jól fizető állást keresni magának tanulmányaik befejezését követően. Holott a képzett szakemberekre itthon is egyre nagyobb az igény, különösen igaz ez a hagyományosan nagy presztízsű magyar gyógyszeriparra.


A magasan kvalifikált hazai szakemberek itthon tartása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem, a Teva Gyógyszergyár Zrt. és a Teva Magyarország Zrt. A több évre szóló együttműködés pénzbeli értéke eltörpül a megállapodás gazdasági szereplőit érintő jelentősége és a hazai munkaerőpiac élénkítésére gyakorolt hatása mellett. Ezzel tovább erősödik az aláíró felek közti szoros kapcsolat, melynek keretében három éve működik sikeresen Kihelyezett Tanszék a gyógyszergyárban, valamint a korábban meghirdetett Ipari Gyógyszergyártás Szakkollégiumra jelentkező hallgatók száma is folyamatosan nő. A félévente kiírt Teva ösztöndíj program is népszerű a vegyész, vegyészmérnök és biomérnök hallgatók körében, ugyanis Debrecenben a program beindítása óta fogadott 30 hallgatóból, 18 diák az említett felsőoktatási intézményből érkezett.

A sokszor elmélet-orientáltnak mondott hazai felsőfokú képzés támogatására irányuló komplex program célja, hogy a tananyagba minél több gyakorlati elem kerülhessen be. A Teva Gyógyszergyárnak mint termelőüzemnek elsődleges célja, hogy a fiatalokkal a lehető legkorábban megismertesse az ipar gyakorlati oldalát, hiszen a fiatal diplomások igazi szakemberré csak több éves munkavégzés közbeni tanulás után válhatnak.

 

- A kihelyezett tanszék keretein belül lehetőségünk nyílt arra, hogy változtassunk kissé a képzés szerkezetén, azaz ipari gyakorlattal bővíthessük ki a jelenlegi képzés struktúráját. Úgy vélem, így egyrészt hatékonyabbá tehetjük a vállalati szakember-utánpótlás rendszerét és segítséget nyújthatunk abban, hogy a hazai friss diplomások ne külföldön keressenek azonnal munkát maguknak. A program sikeresnek bizonyult, hiszen a 2010/2011-es tanévben a kezdeti 11 főről 72-re emelkedett a közös tanszékünk keretében órát látogató diákok száma - nyilatkozta dr. Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója.

A Gyógyszeripari Kihelyezett Tanszék létrehozásával olyan világszínvonalú technológiával találkozhatnak a hallgatók, mely nemzetközi viszonylatban is csúcstechnológiának számít. Ugyanakkor a Teva segíti majd azt is, hogy a diákok olyan diplomamunka-témát válasszanak, amely akár segítheti a későbbi elhelyezkedésüket is. A témákat a gyárban jelenleg aktuális feladatokhoz kapcsolódva határozzák meg, így a hallgatóknak már az egyetemi időszak alatt is rálátásuk lehet a gyógyszeripari munkára. Mindez jelentősen növelheti azt az esélyt, hogy a külföldi fizetések, illetve szakmai fejlődési lehetőségek reményében ne akarjanak elvándorolni a fiatal magyar szakemberek.

A frissen aláírt megállapodás az oktatáson túl több más célterületet is meghatároz, úgymint közös kutatási projekteket és klinikai vizsgálatokat.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Teva 2010-ben több nagyobb beruházásba kezdett, mint például a 65 millió eurós nagyságrendű Gödöllői Steril Központ létrehozása. Emellett a vállalatcsoport a debreceni telephely szilárd gyógyszergyártó- és csomagolási kapacitásának bővítésére mintegy 77 millió euró értékben fektet be hazánkban. A MegaPlant projektnek köszönhetően a gyár a világ egyik legnagyobb tablettagyártó kapacitásával fog rendelkezni.

A Teva 1995 óta tevékenykedik Magyarországon és közel 3000 főt foglalkoztat. A vállalat Európában közel 3 milliárd eurós forgalmat bonyolít, amit 2015-re 9 milliárdra kíván növelni. Ennek érdekében fejleszti kapacitásait Németországban, Magyarországon, illetve a Spanyolországban és Csehországban lévő kisebb egységeinél.

Mindezekhez dr. Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a Debreceni Egyetemnek jó presztízse van gyógyszeripari körökben, az ott szerzett diploma pedig kiváló ajánlólevél a szektorban.

 

Az oktatási intézményt 1912-ben alapították, de a felsőoktatás gyökerei 1538-ig nyúlnak vissza. Mintegy 34000 hallgatójával, több mint 1500 oktatójával az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, ezen felül 15 karával az ország legszélesebb képzési és kutatási kínálatát nyújtja.

Az oktatómunka és különösen a kutatómunka minőségét jelzi, hogy az oktatók közel kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, 30 professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes vagy levelező tagja. Prof. Dr. Fábián István, az egyetem rektora azt is hozzátette, hogy ez a kiemelkedő szellemi központ hatalmas oktatási és kutatás-fejlesztési kapacitást jelent, mely egyre jelentősebb hatással van a régió gazdasági és társadalmi fejlődésére. - Az intézmény kiemelkedő szakmai teljesítményét ismeri el többek között a tavaly elnyert kutatóegyetemi cím, ami komoly inspirációt ad a további munkához.  Az egyetem célja, hogy olyan tudásközponttá váljon, amelyik meghatározó módon vesz részt az innovációs folyamatokban, és oktatási, valamint kutatási tevékenységével is segíti a régióban működő vállalatok tevékenységét - fejtette ki a rektor. 

Vissza...