Kapcsolódó anyagok
Kapcsolat
Teva Gyógyszergyár Zrt.
A gyógyszeripar hagyományosan fontos szerepet tölt be Magyarország gazdasági életében, s e rendkívül nagy múltra visszatekintő iparágban mind a debreceni, mind pedig a gödöllői gyógyszergyártás már 1912-től képviselteti magát. Debrecenben ebben az évben alapították azt a Debreceni Gyógyszergyárat, mely az 1952-ben létrejött Hajdúsági Gyógyszergyárral egyesülve, 1960-tól Biogal Gyógyszergyár néven működött tovább. A gyógyszergyár 1995-ben került a Teva-csoport tulajdonába.
Gödöllőn is kiemelkedő gyógyszergyártói tapasztalat halmozódott fel az elmúlt évtizedekben. Az 1912-ben Budapesten alapított Phylaxia Rt. kezdetben kizárólag állatgyógyászati oltóanyagokat állított elő, majd 1924-ben egy új osztály alakult, mely már embergyógyászati készítmények termelésével foglalkozott. Ez az új terület olyannyira fejlődésnek indult, hogy 1954-től önálló intézetként folytatta tevékenységét HUMAN Oltóanyagtermelő- és Kutató Intézet néven (majd 1996-ban Rt.-vé alakult) és 1966-ban lehetőség nyílt a Gödöllői gyáregység felépítésére is. 2000-ben a Teva tulajdonosa lett annak a kanadai Novopharm Ltd.-nek, mely akkor már birtokolta a HUMÁN részvényeinek jelentős részét. A debreceni és a gödöllői gyáregység egyesült, s 2005 óta Teva Gyógyszergyár Rt. (majd később Zrt.) néven tevékenykedik. Munkatársainak száma több mint 2000 fő.
Telephelyeink
A debreceni központú Teva Gyógyszergyár Zrt. három telephellyel rendelkezik Magyarországon:
Debrecen: a telephelyen világszínvonalú K+F (mind innovatív, mind pedig generikus) tevékenység zajlik, s ezen túl gyógyszeralapanyagokat és szilárd gyógyszerformákat (kapszulák, tabletták, kúpok stb.) termelnek. Az elmúlt években nagy változásokon esett át a közel 23 ha területen elhelyezkedő debreceni gyár. 2009 nyarán itt adták át a vállalatcsoport Európai Generikus K+F központját, majd 2010-ben azt az úgynevezett High Containment (Fokozottan Zárt) üzemet, ahol az erőshatású készítmények gyártására kerül sor. A MegaPlant névre keresztelt projekt 2008 áprilisától fut a Debreceni Telephelyen, mely a tablettagyártás- és csomagolás volumen-növelésére irányul, így a telephely gyártókapacitása éves szinten 20 milliárd egységre nő. A projekt egyik meghatározó eleme a MegaPlant csomagolóüzem, melynek ünnepélyes átadására 2010 júliusában került sor.
A Gödöllői telephelyen steril készítmények előállítására kerül sor, ahol többek között injekciókat, szemcseppeket, infúziókat és egyéb liofilizált készítményeket gyártanak. Az elmúlt időszakban a Gödöllői Telephely is újabb beruházással erősítette meg piaci pozícióját, ott ugyanis jelenleg egy Steril Központ kivitelezési munkálatai zajlanak, mellyel a telephely gyártókapacitása megháromszorozódik.
Sajóbábony: a barnamezős beruházásként létrejött telephelyet 2005-ben adták át, ahol több mint 3 ha területen fermentációs technológiára épülő gyógyszerhatóanyag előállítása zajlik.
Amire büszkék vagyunk
Az elmúlt időszakban a gyógyszergyár számos díjjal és kitüntetéssel gazdagodott.
A Teva-csoport az elmúlt években több nagyberuházás magyarországi megvalósítása mellett döntött, melyet kormányzati szinten is elismertek, így kiemelkedő beruházói aktivitásáért a vállalat 2009-ben megkapta "Az év legnagyobb újraberuházója díjat".
A 2009-es év kitüntetése még az Üzleti Etikai Díj, mellyel a vállalat etikus üzleti magatartását díjazta a zsűri.
Kiemelésre méltó a 2010-es esztendőben odaítélt Innovációs Díj is, ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2009-es évre vonatkozó Innovációs Díját a Teva kapta, az általa fejlesztett és gyártott szellemileg független generikus pravastatin hatóanyagért.
A gyógyszergyár számára rendkívül fontos - mondhatni, hogy a versenyben maradás feltétele -, hogy megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező pályakezdőket alkalmazzon, s e kompetenciák javítása érdekében már a szakiskolákkal, szakközépiskolákkal is felveszi a kapcsolatot, s támogató tevékenységét az egyetemeken is folytatja. 2010-ben a vállalat az oktatásra irányuló támogató tevékenységéért megkapta a Kármán Tódor-díjat, mely a témában adományozható legmagasabb kitüntetés.
2005 és 2006 után a vállalat 2010-ben is elnyerte "A megújuló emberért díjat". A kitüntetést minden évben az a 10 munkáltató kapja, mely az adott évben a legtöbbet áldozott munkavállalóinak üdülésére, rekreációjára és dolgozói egészségének megőrzésére.