Teva Magyarország Zrt.
Magyar | English

17 éve Magyarországon

Sokkal korábban kezdődött, mint a közvélemény számon tartja. Mert bár ma már a szakmán kívül is sokan tudják, hogy a debreceni BIOGAL részvényeinek döntő többségét 1995-ben megvásárolta a legnagyobb izraeli gyógyszergyár, a Teva Pharmaceutical Industries Ltd. -, de azt kevésbé, hogy az első sikeres üzletkötés már a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején létrejött. /1979-ben került üzleti kapcsolatba a magyar gyógyszeripar és a Teva. / Két év múlva, 1981-ben megszületett a gyártási és kereskedelmi megállapodás a BIOGAL és a Teva között.

 

1993-ban kezdte meg működését a cég által gyártott gyógyszereket forgalmazó Teva Pharma Kft. Egy debreceni, majd egy budapesti lakásban, egyetlen telefon és faxkészülékkel, mindössze három orvoslátogatóval kezdődött a munka. Így kellett megismertetni a magyar orvosokkal a Teva akkor már világszerte elismert gyógyszereit, s alig másfél éven belül piacvezetővé vált Magyarországon a Teva csontritkulás elleni gyógyszere.

 

1995 végén a Teva privatizációs versenytárgyalás révén hozzájutott a BIOGAL részvények 77 százalékához, majd a kint lévő részvények további felvásárlásával több, mint 99 százalékos tulajdonosává vált a cégnek.

 

A jellemző gyakorlattal ellentétben a Teva nem piacot vásárolt, hanem piacot hozott. Nem sokkal azután, hogy 99 százalékban tulajdonosa lett a debreceni cégnek, bezárta angliai gyógyszergyártó üzemét és áttelepítette a hajdúsági városba, ahol a közép-kelet-európai és az Európán kívüli gyártás központja alakult ki.

 

Miután 2000-ben a többségi tulajdonos kanadai Novopharm Ltd. -t a Teva megvásárolta, annak szérumokat, vakcinákat, valamint diagnosztikus készítményeket is előállító leányvállalata, a magyar Human gyógyszergyár is integrálódott a Teva-ba. 2001-ben, a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Humantrade megvásárlásával a vállalati paletta tovább szélesedett. 

 

Ezt követte 2005-ben az új gyógyszeralapanyag- gyártó részleg átadása Sajóbábonyban, a cég korszerű logisztikai központja pedig 2006 márciusa óta biztosítja partnereink gyors és pontos gyógyszerellátását.

 

Az elkövetkező években megtörtént az IVAX és a Barr akvizíciója, ami újabb nyugat-európai és amerikai piacok elérését tette lehetővé. A Teva 2008 végén felvásárolta a kelet-közép-európai piacon kiemelkedő jelentőséggel bíró Plivát, amely termékei kiválóan illeszkednek a Teva termékskálájába.

 

A cégcsoport 2004-től Teva Magyarország név alatt, 2005-től egységes jogi személyként működött, 2007. január elsejétől pedig Teva Magyarország Zrt. néven tevékenykedik.

Teva Magyarország Zrt.
R70 Irodaház
1074 Budapest,
Rákóczi út 70-72. III.emelet
tel: (+36 1) 288 6400
fax: (+36 1) 288 6410
Teva Magyarország Zrt.
Logisztikai Központ (TLK)

2100 Gödöllő, Liget u. 2.
tel.: (+36 1) 577 56 00
fax.: (+36 1) 577 57 00
Teva Magyarország Zrt.
Gyógyászati Segédeszközök Üzletág

1014 Budapest,
Szentháromság tér 6.
tel: (+36 1) 501-0350
fax: (+36 1) 501-0366
Teva Gyógyszergyár Zrt.
Székhely: 4042 Debrecen,
Pallagi út 13
tel.: (+36 52) 515 100
Telephely: 2100 Gödöllő,
Táncsics u. 82
tel.: (+36 28) 532 100
Telephely: 3792 Sajóbábony,
Ipartelep 2
tel.: (+36 46) 549 000