A Teva Magyarország megalakulása óta - 17 éve - sikeresen foglalkozik gyógyszergyártással, lát el gyógyzser - kereskedelmi feladatokat és üzemelteti logisztikai és kutatás-fejlesztési központját. A Teva a nyereségéből az eltelt több mint másfél évtized alatt egyetlen fillért sem vitt ki az országból, azt mind visszaforgatta a hazai termelésbe, kutatásba és a fejlesztésbe, világszínvonalú logisztikai központ építésére és új munkahelyek teremtésére.
A Teva a kezdetektől természetesnek tartja, hogy lehetőségei szerint részt vegyen a társadalmi problémák enyhítésében, az elesettek megsegítésében. A Teva vezérigazgatója, Rózsa András - a Teva magyarországi felépítője - személyes és cégvezetői filozófiája mentén alakult ki a cégcsoport társadalmi felelősségvállalásban történő aktív részvétele. Ebből a szemléletből fakad az a gondolkodásmód is, hogy a Teva számára fontos a társadalmi, kulturális környezet, amelyben működik.
Támogatott csoportok
A Teva társadalmi felelősségét átérezve négy fő területre koncentrálva fejti ki támogató tevékenységét: a kultúra, az oktatás és tudomány, a sport és a szociális szférában.
Oktatás és tudomány
A Teva elsősorban olyan szakmai alapítványokat támogat, - amelyek működési profilja megegyezik, vagy hasonló a Teva cégcsoportéval, azokhoz a terápiás területekhez kapcsolódnak, ahol a Teva működik. Ezeken a területeken nem csak pénzbeli, hanem adomány formájában történő támogatást is nyújt. A cég részt vesz társadalmi felelősségvállalási programja részeként lakossági szűrővizsgálatok szervezésében, valamint esetenként támogat olyan szakmai folyóiratokat, amelyek a szak-információ áramlás és a tapasztalatcserék megfelelő fórumaiként működnek.
Szociális támogatások
A Teva a tevékenységével szorosan nem összefüggő, de társadalmi szempontból fontos és értékes feladatot ellátó szervezeteket is támogat. A szociális támogatásokkal foglalkozó alapítványokon keresztül a Teva a gyermekélelmezéshez, szegény sorsú gyermekek megsegítéséhez időről időre hozzájárul.
Támogatja a Romaversitas Alapítványt a roma fiatalok felsőoktatási képzésének segítése érdekében. Évente az alapítványon keresztül 80 egyetemistából 50 diáknak nyújt ösztöndíjat a Teva.
Elsősorban a gyógyszeripari szerepéhez és üzleti tevékenységéhez kapcsolódó profilokban támogatja a cég az egyetemistákat. Ennek eredményeként az alapítvány által támogatott egyik egyetemista biológusi diplomája megszerzését követően immár öt éve a Teva Magyarország Zrt. munkatársa.
Kultúra
Egy felelős vállalatnak hozzá kell járulnia a kultúra támogatásához is. A kulturális terület megsegítésére szánt keretét a Teva koncentráltan fordítja egy-egy nagyobb projekt megvalósítására.
A hazai filmgyártás nehézségeit átlátva a múltban a magyar filmek támogatásával valósította meg társadalmi szerepvállalását, amellyel hozzá tudott járulni a minőségi kultúra jelenéhez és jövőjéhez.
A Teva Magyarország Zrt. ösztöndíjprogramján keresztül a MASZK Országos Színészegyesület 15-20 fiatal, pályakezdő színészét is segíti.
A Teva 2008-tól a Vígszínház fővédnöki szerepét látja el. A megállapodás értelmében a színháznak lehetősége nyílik olyan színdarabok bemutatására is, amelyek a művészi szempontokat erőteljesebben szolgálják ki, mint a gazdasági elvárásokat.
SPORT
Egy gyógyszervállalat felelőssége a magyar társadalom egészségfejlesztése iránt az elsőrendű feladatok közé tartozik. A Teva számára fontos, hogy lehetőséget adjon a sport szeretetét elősegítő olyan magyar csapatoknak, amelyek a cég magyarországi telephelyeihez kötődnek; Budapesthez, Debrecenhez és Gödöllőhöz.
A vízilabda talán az egyik legsikeresebb magyar sportág, az ország egyik meghatározó vízilabdacsapata: a TEVA-VasasPlaket, amelynek működéséhez járul hozzá a cég egy több évre szóló együttműködési szerződés alapján. A Vasas vízilabdásai 1989 óta nem nyertek bajnokságot, amióta 2004-ben a Teva megkötötte velük a szponzorációs szerződést a csapat egyre kiemelkedőbb eredményeket produkál: 2009-ben harmadszorra is megszerezte a bajnoki címet. A játékosok közül pedig öten szerepeltek a legutóbbi olimpiai bajnok csapatban.
A labdarúgás - bár sok problémával küzd az utóbbi években - még mindig a legnépszerűbb magyar sport, a Teva debreceni gyökerei miatt támogatja a profi bajnokságot toronymagasan vezető DVSC-TEVA-t, amely az ország egyik legjobb csapata, 2007-ben sorozatban harmadjára nyerte meg a bajnokságot és akiknek 2009-ben lehetőségük nyílt, hogy - annyi kihagyott év után - a Bajnokok Ligájában képviselték Magyarországot.
A női röplabda a leglátványosabb sportágak egyike, a gödöllői TEVA-Gödöllői RC a Magyar Női Röplabda Kupa négyes döntőjében a harmadik helyet szerezte meg, és bajnoki ezüst-érmes is lett egyben 2007-ben. A csapat 2009-ben bajnoki bronzérmet szerzett.
|
Teva Magyarország Zrt. R70 Irodaház 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. III.emelet tel: (+36 1) 288 6400 fax: (+36 1) 288 6410 |
Teva Magyarország Zrt. Logisztikai Központ (TLK) 2100 Gödöllő, Liget u. 2. tel.: (+36 1) 577 56 00 fax.: (+36 1) 577 57 00 |
Teva Magyarország Zrt. Gyógyászati Segédeszközök Üzletág 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. tel: (+36 1) 501-0350 fax: (+36 1) 501-0366 |
Teva Gyógyszergyár Zrt. Székhely: 4042 Debrecen, Pallagi út 13 tel.: (+36 52) 515 100 Telephely: 2100 Gödöllő, Táncsics u. 82 tel.: (+36 28) 532 100 Telephely: 3792 Sajóbábony, Ipartelep 2 tel.: (+36 46) 549 000 |