A Teva Gyógyszergyár telephelye Debrecen kiemelten védett zöldövezetében található. A természetvédelmi területté nyilvánított Nagyerdő által övezve, az ugyancsak kiemelt védelmet érdemlő Klinikák szomszédságában elengedhetetlen, hogy a gyártás és fejlesztés során mindig szem előtt tartsuk a környezet védelmének szempontjait. Az 1984-ben kezdődő és 1990-ben lezáruló nagy fejlesztési programunkra a Világbank is a környezetvédelmi igények maximális figyelembevételével adott támogatást.
A fejlesztéssel párhuzamosan az igénybe vett terület két és félszeresének erdősítését végeztettük el a Nagyerdő kijelölt részén. A levegő minőségének folyamatos ellenőrzésére 1989 szeptemberében, a szennyeződést okozó anyagoknak a környezetbe (levegőbe, talajba, vízbe) jutását figyelő-mérő, úgynevezett immissziós mérőállomást létesítettünk a Hajdú-Bihar megyei ÁNTSZ-szel együttműködve. Az azóta rendelkezésre álló mérési eredmények egyértelműen igazolják a levegőtisztasági intézkedéseink hatékonyságát.
A 90-es években vállalatunk környezetpolitikai céllá tette, hogy a gyár működése feleljen meg a hazai és a nemzetközi környezetvédelmi követelményeknek. Ennek érdekében elvégeztettük cégünk környezetvédelmi állapotának vizsgálatát. Az ennek kapcsán a közelmúltban feltárt, az évtizedekkel ezelőtti működés nyomán kialakult jelentős talajvíz-szennyezettség előre láthatólag 5-6 évig tartó felszámolására vállalatunk jelentős erőfeszítéseket tesz.
A környezetvédelmi feladatokkal külön szervezeti egység, a Biztonságtechnikai és Környezetvédelmi Osztály foglalkozik. Célja és feladata, a munkatársak környezetvédelmi-szakmai ismereteinek növelése, az új termékek kutatási-fejlesztési projektjeinek folyamatos, környezetvédelmi szempontú kontrollálása. Így érjük el, hogy a hatóanyagok fejlesztése és előállítása során minden tekintetben megfelelünk a hatályos magyar és az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak.
|
Teva Magyarország Zrt. R70 Irodaház 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. III.emelet tel: (+36 1) 288 6400 fax: (+36 1) 288 6410 |
Teva Magyarország Zrt. Logisztikai Központ (TLK) 2100 Gödöllő, Liget u. 2. tel.: (+36 1) 577 56 00 fax.: (+36 1) 577 57 00 |
Teva Magyarország Zrt. Gyógyászati Segédeszközök Üzletág 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. tel: (+36 1) 501-0350 fax: (+36 1) 501-0366 |
Teva Gyógyszergyár Zrt. Székhely: 4042 Debrecen, Pallagi út 13 tel.: (+36 52) 515 100 Telephely: 2100 Gödöllő, Táncsics u. 82 tel.: (+36 28) 532 100 Telephely: 3792 Sajóbábony, Ipartelep 2 tel.: (+36 46) 549 000 |